János azzal keresett fel, hogy kb. 2 hónapja nem talál egy fontos dossziét, amiben számára fontos iratok vannak. Már mindent átnézett, átnézte a lakását, az autóját az irodáját töviről hegyire többször is. Volt minden helyen, ahova elment, amikor még megvolt a dosszié, de sehol sem találta.

János úgy írja le magát, mint aki mindig ugyanazt csinálja, pont ezért nem érti, hogy történhetett vele ez, mert mindig mindent a saját protokollja szerint végez.

A dossziéban található iratok között sok fontos, utánjárással pótolható hivatalos irat van, de a legfontosabb János számára egy leltár, amit szintén tudna pótolni, de azt nagyon utálná újra megcsinálni.

A dossziét mindig egy hátizsákban viszi egyik helyről a másikra. Amikor autóval megy akkor a hátizsák a csomagtartóba kerül, de mikor kiszáll az autóból, mindig kiveszi.

Amikor beér a munkahelyére akkor a hátizsák az irodai asztal jobb oldalára a földre kerül és a dosszié az asztal jobb oldalán van, mert az asztal közepén dolgozik és jobb oldalon van a számla és a szállító tömb. Az irodában egyedül dolgozik, oda senki más nem megy be.

Amikor befejezi a napot, akkor a dossziét visszarakja a hátizsákba, majd a csomagtartóba. Hazaérve kiveszi a hátizsákot a kocsiból és az otthoni íróasztal mellé – ami közös a feleségével – jobbra leteszi a hátizsákot, kiveszi belőle a dossziét és kirakja az íróasztal jobb oldalára, mert az asztal bal oldala a feleségéé és sosem nyúlnak egymás irataihoz.

Hipnózisban

Visszamentünk egy olyan időpontra amikor még megvolt a dosszié, és végig mentünk egy napon. Majd elmentünk arra a napra, amikor már nincs meg a dosszié. Először csak annyit tudunk meg, hogy reggel még megvolt, de este otthon már nincs meg. (ez egy fontos állomás, mert már megtaláltuk azt a napot amikor elveszett, már csak az kellett, hogy hol van). Ekkor pontról pontra haladva ellenőriztük az az napi eseményeket, majd elakadtunk: hiányzott a déltől négy óráig története. Ekkor egy „varázstükör” technikát alkalmazva kértem, hogy keresse tovább a dossziét.

A tükrön átlépve egy hatalmas teremben találta magát, aminek az alja olyan szépen volt betonozva, mint ahogy a nagyapja betonozott, pont olyan szépen volt elsimítva, mint ahogy az Ő raktárának az alja. Majd a terem átalakult egy oszlopcsarnokká, ami szintén a raktár polcaira emlékeztette és ekkor meglátott egy fényt a csarnok végében. Mindezt külső és belső nézőpont váltakozásával nézve. Kértem, hogy haladjon a fény felé: az irodája volt, de nem volt benne a hátizsák. Ám ekkor meglátja magát, ahogy viszi hátra a raktárban a hátizsákot az ebédlő felé, majd a következőket mondja:

„Persze, mert benne van az ebédem is, amit otthon mindig összekészítek, de az irodában szoktam kivenni a hátizsákból. Mindig ott pakolok ki belőle, de most beviszem az ebédlőbe, leteszem egy székre egy fűtőtest mellé. Ez egy igen régi nagyméretű villanyfűtőtest, aminek a teteje olyan, mint egy asztal és a magassága is olyan, mint egy kisebb szekrény. Kiveszem a hátizsákból az ebédem és az étkező asztalra teszem, majd kiveszem a dossziét, – hiszen mindig kiveszem, mit csinálna a hátizsákban, mindig kipakolok belőle mindent – és leteszem a fűtőtestre. Letakarom újságpapírral, amit szét is nyitok, hogy teljesen eltakarja, hogy ne legyen poros. Vigyázok rá nehogy megsérüljön. Gondosan letakarom. Itt van! Ide raktam! Megvan!”

Az ülés végén János azt mondta, hogy amikor kereste a dossziét többször is elindult az ebédlő felé, majd mindig megállt, mert oda nem vihette magával!

János néhány nap elteltével, mikor újra bement a munkahelyére felhívott és arról tájékoztatott, hogy ugyan egy kicsit félve egyben kíváncsian ment be az ebédlőbe, és pontosan úgy volt ott letakarva a dossziéja hiánymentesen ahogyan azt hipnózisban látta.

Tanulság:

A szokásaink rabjai vagyunk, a tudatos elménk nem engedi észrevenni hol térünk el a saját szokásunktól, helyette, ha eltérünk, akkor kitölti a szokott vagy elvárt információkkal.

János sosem szokta hátra vinni a hátizsákot, de mindig kivesz belőle mindent. S mivel már nem látta mit kellene visszaraknia, ugyanakkor nem is hiányzott neki, hogy bármit is erről a helyszínről vissza kellene raknia, mert a szokás alapján nem is lehetett ott a hátizsák és a dosszié sem.